A teremtés ismerete

Te vagy földi éltünk vezércsillaga! - Kisboldogasszony

2019. szeptember 07. - Lasius

Kisboldogasszony napja Szűz Mária születésének ünnepe. Nagyboldogasszony ünnepe mellett a másik fontos Mária ünnepünk. Mária a sötétségben ragyogó csillagunk, aki világra hozta nekünk a Világ Világosságát, ezért is tartozik a lorettói litániában Mária megszólítása közé a Hajnali Szép Csillag.

Az Esthajnalcsillag vagyis a Vénusz bolygó az év egyik részben a felkelő nap előtt jelenik meg, a másik részében pedig a lenyugvó nap után figyelhető meg. A jelenség oka az, hogy a Vénusz közelebb kering a Naphoz, mint a Föld. A Naphoz való közelsége miatt pedig csak pár óráig látható az égen, mert vagy lebukik a Nap után, vagy eltűnik a felkelő Nap fényében. Mindkét esetben reményként csillog az égen, hirdeti, hogy ha még sötét is van, a fény el fog érkezni közénk.

Az évnek ebben a szakaszában az Esthajnalcsillag a lenyugvó nap után ragyog fel, megfigyelhetjük magunk is, ha felnézünk az égre naplemente után Kisboldogasszony ünnepének vigíliáján.

 Te vagy földi életünk kezdetű kedvelt népi máriás énekünkben is megjelenik ez a szép hasonlat:

Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán
Hogy kövessünk annak egész folyamán...

... És ha elközelgett éltünk alkonya,
Te vagy vigaszteljes esti csillaga.

Esthajnalcsillag
(Fotó: Lorenzo Sestini - Pixabay)

Nemcsak égitestek jelezhetik az idő múlását, hanem virágok is. Alkonyatkor nyílnak ki a fehér mécsvirág virágai. A növény elnevezése is az alkonyati virágázásból ered, apró mécsesekként világítanak az éjszakában. Már Linné svéd természettudós is felfigyelt arra, hogy az egyes növények virágai eltérő napszakban nyílnak. Ezt a jelenséget felhasználva igyekezett összeállítani egy virágórát, amely hozzávetőlegesen tudja mutatni az időt a kinyílt virágok szerint. Linnéhez hasonlóan Gárdonyi Géza is megalkotta a maga listáját. Gárdonyi megfigyelése szerint a fehér mécsvirág este tíz órakor nyitja ki szirmait. Ilyenkor szeptemberben ez az időpont persze korábbi időpontra tolódik.

Fehér mécsvirág
(Fotó: Hans Benn - Pixabay)

Szűz Mária életpéldája csillagként vezessen bennünket életünk során, hogy megtaláljuk az utat az üdvösségünkhöz! Ha sötétségben járunk is mindig lesz ki ragyogjon számunkra, erre emlékeztessen az Esthajnalcsillag az égen és a mécsvirág a fűben Kisboldogasszony napján is.

Felhasznált irodalom:

Szent vagy Uram!  195. ének
https://epa.oszk.hu/02900/02930/00058/pdf/EPA02930_elet_es_tudomany_2014_07.pdf
https://epa.oszk.hu/02900/02930/00064/pdf/EPA02930_elet_es_tudomany_2014_13.pdf
http://lexikon.katolikus.hu/H/hajnalcsillag.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://teremtesismerete.blog.hu/api/trackback/id/tr3115050842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.